Szervizmunkák, díjak

A szervíz óradíja:

Bruttó 12.000 Ft / megkezdett óra

Kormánycsapágy csere

A kormánycsapágy jellemző meghibásodása a beverődés. A csapágy futógyűrüjén középen egy váll alakul ki, a motor irányíthatósága romlik.

Az a buktató benne, hogy a tulajdonos hozzászokik és ezért észre veszi, hogy rossz. Emeljük fel a motort és forgassuk át a kormányt, ha rendellenességet tapasztalunk eljött a csere ideje. Ennek a munkadíja 40 ezer Ft. Ehhez hozzájön a csapágy ára, ami változó, de 10-20 ezer forint körül szokott lenni.
Ebben benne van az első fék, első kerék, első sárvédő, teleszkópok, villahidak kiszerelése. Kormánycsapágy cseréje zsírzása. És minden visszaszerelése, nyomatékra húzása.

Olajcsere

Mindig előkerül a milyen-olajat-a-motorba kérdés? Nos, a MINDEN dugattyús motor kenésigénye ugyan olyan, függetlenül attól, hogy milyen motor. Ez nevezetesen 10 mm2 per sec. Ezt a gyártók úgy tudják elérni, hogy többfokozatú olajat terveznek. Aminek a hideg oldali viszkozitása, szivattyúzhatósága 10w 30 eseten 100 mm2/s. Ezt ugye látjuk, hogy nem megfelelő. A motor igénye továbbra is 10mm2/s.

De ugyan ennek az olajnak a melegen, 100 fokon mért viszkozitása már éppen jó 10 mm2/s. Tehát a meleg oldal jó. A hideggel kell kezdeni valamit.

Ha egy 0w 30 as olajat nézünk, akkor az 40 fokon mért viszkozitása 38mm2 per sec. Ez ugye még mindig kb 4szer több, mint amire szükségünk lenne, de meg mindig az elérhető legjobb.

Es hogy ezt miért mondom? Mert a motor élettartamának (a gyárkapun kigördüléstől az első nagy javításig dugattyú csere, csapágysor csere) a jelentős része a hidegindításból tevődik össze. Ez kb. 85% a teljes élettartamnak. Igen, nem elírás, kb. 85%. Hanem milyen viszkozitás osztályút. Az olajcsere költsége 12 ezer Ft.

Ehhez jön a szűrő és az olaj. Én évek óta a svájci Midland olajat használom nagy elégedettséggel. Természetesen bármilyen olajat beszerzek kérésre. Sokaknak úgyis hitvallás kérdése, de ha kérdés merül föl, szívesen tanácsot adok kenéstechnikában.

Szekunder lánc csere

A láncot időszakosan tisztítani és kenni kell. Ez meghosszabbítja annak élettartamát. Ez jellemzően 30 000 km, amikor elérkezik a csere ideje. A megnyúlt láncból tilos kivenni egy szemet, hogy még használható maradjon! Ez hátrányosan befolyásolja a lánckerékfedél és a motoros élettartamát. A pontos csereperiódus nincs kőbevésve, mert egy egy gyártó többféle minőséget is kínál, valamint a jármű forgatónyomatéka is befolyásolja a csere idejét. Amennyiben a nyúlás jelei mutatkoznak, vagy görgőslánc esetén a görgőkböl egy, vagy több leválik, vagy a lánccsapok beszorulnak akkor a csere időszakos. Ilyenkor a lánckereket is újra kell cserélni. Ennek a munkadíja 20 ezer Ft. Ide kívánkozik a robogók fokozatmentes CVT váltójának az ék szíja is. Ezt abban az esetben kell cserélni, ha az előírt futást elérte, vagy a névleges vastagsága 10%-ot csökkent. Ez egy 50-es motornál könnyen észrevehető, mert a végsebesség jelentősen csökken. Tekintve, hogy nem tud a váltó az elérhető legmagasabb áttételmódosításra váltani. De a nagy robogókon, nem megy az ember teljes gázzal, ott a motorosnak fel sem tűnik, hogy elhasználódott a szíj. Egy menet közben elszakadt szíj nem csak a túrát teszi tönkre, hanem sokszor a főtengelyt is elgörbíti.

Karburátor szerviz

Ezt nem is kell nagyon ecsetelni 🙂 De. Amennyiben a motorunk keverékképzésében hiba van, indítási nehézség, alapjárati problémák, gázvételi hibák, akkor lehetséges, hogy a karburátorban, befecskendezőkben van elkoszolódás. Amíg veterán karburátoros motorunk van (várom szeretettel) addig egy téli állás után a legkisebb fúvókák fognak eldugulni leghamarabb.

A tulajdonos egyből észreveszi, hogy nincs alapjárat, és már viszi is a szervizbe, ahol 1. Nem hajtják el azonnal a veterán motorjával, 2. Értenek még hozzá. Már sajnos egyre ritkább. 3. Nem másfél év múlva kap időpontot. 4. Megbízik a szervizben! Én magam is veteránnal járok, sok darab került ki már a műhelyből elégedettséggel.

Mondhatom, hogy ha van szakterület, ami a profilomba illik, vagy jobban rááll a kezem, akkor ez az. A fül és az érzés művészete…volt ez anno nekem is. Mára teret nyert nálam a kipufogógáz elemző. Minden esetben mérési jegyzőkönyvet kap aki betér. Ez jó a tulajdonosnak, de segítség nekem, hogy legközelebb ha jön, mar van egy korább adat a járműről. Ez 2 üteműnél szinte elkerülhetetlen, de 4 üteműnél van nagy jelentősége. Egy nagyon enyhén áteresztő tűszelep és máris egekben a HC. A pontos beállítást nem lehet máshogy. A befecskendezőnél viszont nem alapjáraton jelentkezik a probléma. Ha az injektorfej furataiból 1, vagy 2 eldugul, akkor csak nagy terhelésen fog elszegényedni a keverék. A motoros, meg mit sem vesz észre az egészből semmit, csak ha már súlyos motorkárosodás következett be. Ilyenkor a tisztítást szinkron követi. És máris sokáig használható a motor. A karburátornak nincs konkrét munkadíja, mert nagyon sok előre nem látható tényezőtől függ. A megbontás után minden esetben egyeztetek a tulajdonossal, a javítás várható költségéről. Egy 1 hengeres karburátor tisztítás és beállítás 20 ezer Ft körül van, de egy 4 hengeres, aminek megvannak keményedve a gumijai, akár 80 ezer Ft is lehet. Ha esetleg kell cserélni valamit, akkor az plusz, nem lehet árat kalkulálni, mert ha például repedt egy szívócső, és nem érhető el csak gyári forrásból, akkor annak a költségét a nagyker határozza meg, néha elég borsosan. Sok mindenre van trükk, amit az évek alatt megtanultam és szívesen osztom meg az ügyfelekkel, de például egy lyukas szívó oldalra nincs megbízható javítás. Az elszegényedő keverék, meg nem a hosszú motorélettartam záloga.

Szelepházag ellenőrzése, állítása

Ezt a megrendelők előszeretettel kérik, hogy „nézzek rá a hézagokra” Természetesen végigmérem, lefotózom és tájékoztatom az ügyfelet az értékről, és mérlegel az esetleges beállításról. A szelephézag a használattól csökken. A szelep és a szelepülék beverődéséből a hézag folyamatosan fogy. Ez a normális elhasználódása. Vannak konstrukciók, amikor a szelep emelést himbával, vagy akár himbákkal oldják meg.

Némely esetben görgős csapágyazást terveznek bele, ezek felületi cementálása, nitridálása felpattogzik és így kialakulhat megnövekedett szelephézag. Mind kettő hézagbeli eltérés káros. Míg a kis, vagy nulla hézag esetén a szelep az üzemi hőmérsékleten kitámaszt, a szelep és az ülék között átfúj az égés, így mindkettőt tönkretéve. Ez a jelenség már a hézag csökkenésétől egész hamar bekövetkezik, ilyenkor alapjárat közelében szétesik a keverékképzés és sokan a karburátor hibájának tulajdonítják. Hibásan, szegény tulajdonossal, meg nem győzik vetetni a felújító készleteket és bontott karburátorokat. A másik állapot a túl nagy hézag (itt most nem csak a vezérmű kopásából eredő hézagra gondolok) Ilyen üzemállapotban a vezérműtengely úgynevezett rámpája nem tudja ellátni a feladatát. A nyitás sebessége megnő az emelési magasság csökken, de ami a nagyobb baj, hogy a zárási sebessége is megnő! Ilyenkor magasabb fordulaton a szelep olyan erővel ütődik a szelepülékhez, hogy beverődik, tönkretéve a tömítő szalagot. És természetesen csökkenti a hézagot, a fent leírt hibát előrehozza.

A szelephézag ellenőrzése, állításának költsége a kialakítástól függ.

Egy 1 hengeres állítócsavaros, vagy excenteres 2 szelepes motornál kb: 17 ezer Ft

ugyanez korongos állítás esetén 27 ezer Ft

1 hengeres 4 szelepes motornál állítócsavaros, vagy excenteres 20 ezer Ft

ugyanez korongos állítás esetén 31 ezer Ft

Soros 2 hengeres motor esetén 35 ezer Ft

ugyanez korongos állítás esetén 44 ezer Ft

Soros 4 hengeres motor esetén 46 ezer Ft

ugyanez korongos állítás esetén 58 ezer Ft

Különleges típusok esetén egyedi árajánlat alapján.

Fékfolyadék csere

Két évente cserélni szükséges! A fékfolyadék (mivel nem olaj) tulajdonsága, hogy megköti a levegő páratartalmát, és ez a kerékféhhengerek aljában gyűlik össze! Ezért NEM elég a tartály tetejéből kiszívni és ott feltölteni! Fékezéskor a súrlódásból keletkező hő épp a munkahengereknek adódik át, ha kopott a fékbetét még intezívbebb a hatás és a megkötött víz felforr, gőzbuborékok képződnek és a gőz már összenyomható!

Ebből a motoros semmit nem vesz észre, csak a szerpentinen az egyik kanyarban még van fék, a következőben meg beesik a fékkar, fékpedál! Jobb megbízni a fékben és lecserélni az elhasznált fékfolyadékot. Ennek nem is egetverőek a költségei, kb 9000 Ft /munkahenger.

Természetesen lehetőség van a víztartalmának a mérésére is nálam, de mivel a mintát a munkahenger aljából célszerű venni, így ennek költsége csak kevéssel marad el a cserétől.
A különleges fékrendszerek, például a dual cbs, proporcionális szelepek esetében egyedi árajánlat alapján történik a díjazás.

Teleszkóp villa szimnering csere

Azért van szükség, mert a kifolyt olaj a fékbetétekre jutva csökkenti a fékhatást, balesetveszélyt okoz, tönkreteszi a fékbetétet, így annak a cseréjét is előrehozza.Az alacsony olajszint pedig megváltoztatja a lengéscsillapítás karakterisztikáját, és lerövidíti a siklócsapágyak élettartamát. Elhanyagolt állapotban a becsúszószár felületkezelése is sérül.
A műszaki króm se olcsó, de egy titánium nitrit bevonat költsége nem összevethető egy szimering árával. Ennek a munkadíja 40 ezer forint. Ehhez az összeghez adódik hozzá még az olaj és a szimering ára, valamint a szerelési segédanyag pl, féktisztító, mosó. Egyedi igény esetén, különleges viszkozitású olaj, pozitív-negatív rugó út beállítása, vagy egyéb tuning 50% felárral kerül kiszámlázásra.

Motorszállítás

Amennyiben a tavaszi indítás sikertelen, vagy bármely más műszaki problémája van a motornak és nem indítható, kérhetnek a műhelybe szállítást. Legtöbb motorosnak ez egy komoly fejtörés, mert szakadt kuplung bovdennel még hazavánszorgott a pillanat hevében, de másnap már nem szeretne így eljutni a szervizbe. Vagy egyszerű defektet kapott és reggelre leeresztett a gumi. 
De van, hogy gurulna az a motor, de még nincs forgalomba helyezve, esetleg éveket pihent valahol, és így nem kapná meg a műszaki vizsgát. Ilyenkor tréler áll a motoros rendelkezésére. 
Az alap ár 15 ezer Ft a kerületen belül. Más helyszín esetén, cím alapján tudok árajánlatot adni a szállításra.

Műszaki vizsga

Nem gond, ha a motorodnál műszaki vizsga szükséges. Ennek költsége 25.000 Ft-tól.

Gumicsere

Ha kopottak, öregek a gumik, akkor nincs mire várni, le kell cserélni.
Munkadíja: 9-13 ezer Ft / kerék, attól függően mennyire kell megbontani. Plusz ehhez adódik a gumi szerelésének díja.